Romantika (1800/20–19. század végéig)

Általános jellemzők

A romantika a klasszicizmust felváltó irányzat a felvilágosodásban, pontosabban a szentimentalizmusban és a Sturm und Drang-ban gyökerezik. Elnevezése a francia „roman” = regény szóból ered, de a középkorban így nevezték az anyanyelven írt elbeszélő műveket is. Maga a stílus az irodalomból fejlődött ki. Forrása illúzióvesztés, kiábrándulás a „józan ész” eszményéből, csalódás a polgári társadalomban. A napóleoni háborúk és a forradalmakkal terhes Európa; majd a tőke kora hol lelkes, hol pedig pesszimista szemléletet váltott ki a művészekből.

Jellemzője a tudatos szembefordulás a klasszicista mértéktartással. Meghirdeti a művész teljes szabadságát, az egyéniség kultuszát. „Liberalizmus a művészetben”, ahogy Victor Hugo mondaná.

Képzelet és érzelem az alkotói munka legfőbb ihletforrása. A nagy mindent elsöprő szenvedély kerül előtérbe a klasszicista mértéktartással szemben.

Eredetiség az alapvető követelmény: az alkotó zseni, aki új témák, új életérzés, új műfajok, új kompozíciós szerkezeteket teremt; a töredékességet is kedvelő „belső formát” kedveli.

Felbontja a hagyományos klasszicista formákat és vegyíti a hangnemeket; mindent líraizál: pátosz és irónia jellemzi; a verses regény, drámai költemény, a kevert műfajúság kedvelője.

Jellemzi a múltba fordulás, saját nemzeti múltba, a nemzeti tartalmak keresése. A népi kultúra felfedezése. Nemzeti mitológia teremtése.

Egzotikum (különleges távoli, idilli világ) és orientalizmus (török, arab, újgörög, keleti őshaza felé fordulás a sivár jelenből). Az antik világ helyett a rejtelmes középkor, gótika kerül az érdeklődés középpontjába.

A romantika építészete

Az építészetben érvényesül leginkább a történelmi múlt felé fordulás: az antik művészet helyett a középkor stílusirányait részesítették előnyben. Ez különösen a neogótikus stílusban nyilvánul meg, de találunk neoromán, neoreneszánsz stílusokra példát is, sőt a keleti, bizánci, mór és román stíluselemek keveredtek is. Viollet-le-Duc (1814–1879) építész-művészettörténész, aki helyreállítja a párizsi Nôtre-Dame-ot, a Saint Chapelle-t; nagy hatású könyvet is írt A 11–16. századi francia építészet magyarázó szótára és A francia bútorművészet a Karoling-kortól a reneszánszig címmel. De ösztönzően hatott a kölni dóm építésének folytatása is a középkori emlékek utánzására (középület, templom, lakóház). Ez szolgaian, a kőarchitektúra alkalmazásával, vagy helyette utánzó, de vasszerkezet felhasználásával is történhetett, és a stílusformák szabad alkalmazásával. Aszimmetrikus, festői, középkori hangulatú épületek születtek, amelyeknél már a kényelmi szempontok, a rendeltetés is fontossá vált. Új épülettípusok (pályaudvar, áruház, bank, gyár, tőzsdepalota, kiállítási- és szerelőcsarnok) „igényelték” a vasszerkezeteket, üvegcsarnokokat; az öntöttvas és hengerelt acél hatalmas téráthidalási lehetőségeit, s adtak könnyednek tűnő szerkezetet, nagy világossággal.

Az új stílus kialakításában Anglia volt a kezdeményező. Ott épült fel a 19. század elején a keleties romantika egyik legjellegzetesebb alkotása, a brightoni királyi nyaraló; ott bontakozott ki a romantika egyik főirányát meghatározó gótikus újjászületés (angol megnevezéssel a Gothic Revival), amelynek nagyhatású emléke a londoni Parlament; ott keletkezett az öntöttvas-építészet legjelentősebb műve, a londoni Kristálypalota; s ott született meg már a 18. század első felében a szabad természet benyomását keltő, hangulatos ligetekkel, kis patakokkal, festői romokkal kiképzett romantikus tájkert (az ún. angolpark). Restaurálták a régi, középkori romokat, vagy műromokat építettek a parkokban.

Sir Charles Barry: Dunrobin kastély és kert; Shrubland Park

John Nash: Királyi nyaraló (1815–1818; Brighton). Indiai stílusban épített különcködően egyéni, a szokatlanságával meghökkentő mesepalota. Festői tömegét finoman ívelő hagymasisakok, szeszélyes formájú ablakok, a törékenységig könnyed hatású loggiák, karcsú öntöttvas oszlopokon nyugvó erkélyek, dekoratív pártázatok gazdagítják

A londoni Parlament. A Westminster 1834-ben leégett palotája helyett, a megmaradt középkori részek felhasználásával Sir Charles Barry és Augustus Welby Pugin tervei szerint épült, 1837-től 1852-ig. Csak a részletképzés romantikus, de olyan színvonalon, az egész felépítést átható erővel, hogy az összképet döntően ez határozza meg. A gótizáló architektúrát Pugin tervezte. A romantikus kor e késői változatában, a függélyes (Perpendicular) gótikában vélte felfedezni az angol nemzeti stílust. Pugin ezt alkalmazta a Parlament épületén.

A korszak egyik legjelentősebb építménye a londoni Kristálypalota, nem stílusjegyei, hanem keletkezési idejét tekintve sorolható csak a romantikus építészet körébe. Öntöttvas szerkezete a kor újítása, amely technikai szempontból is a század egyik csúcsteljesítménye. Az építmény az 1851. évi, első Világkiállítás céljaira épült. Tervezője Joseph Paxton (1803–1865), nem volt építész, sem mérnök, hanem az egyik hercegi udvar főkertésze, aki számos üvegházat (pálmaházat) készíttetett saját elképzelése szerint. Ezek elvei alapján tervezte meg az öntöttvas szerkezetű, teljes felületén üveggel határolt - megközelítően 72000 m²-es alapterületet lefedő, bazilikális rendszerű többhajós kiállító csarnokot –, az ún. Kristálypalotát. Paxton szabványosította a méreteket. Bebizonyította, hogy az ipari sorozatgyártás módszerei az építésben is hasznosíthatóak.

Franciaországban az öntöttvas-szerkezetek alkalmazásának úttörő mestere Henri Labrouste (1801–1875) volt, aki Párizsban előbb a Sainte-Geneviève könyvtárat (1843–1850) építette, majd a

Nemzeti könyvtár olvasótermét; (1854). Az ő műve az első jelentős középület, amelyben az új anyag a szerkezeti rendszert meghatározó szerephez jutott.

A romantikus építészet jelentősége

A klasszikus építészettel szembeforduló, az arányokat, a formákat kötetlenebbül kezelő romantika lehetőséget adott arra, hogy az építészek kipróbálják s egyre szélesedő körben kezdjék alkalmazni azokat az anyagokat (az öntöttvasat és az üveget), s azokat a technikai eljárásokat (nagyüzemi előregyártás), amelyeket az ipar kínált. Ezzel olyan fejlődést indított el, amely a szerkezetek terén, az anyaghasználatban már a 20. század építészeti forradalmát készítette elő.

Jeles magyar építések, épületek:

Feszl Frigyes: A Pesti Vigadó

Ludwig Förster: A Dohány utcai zsinagóga (Elkészült: 1859). A templom külső mérete 26,80x74,95 méter, a belsõ zsinagógai tér 1200 m², tornyainak magassága 44 méter. A templom egy háromhajós, bazilika épület, melyet bírálóan épp ezért „zsidó katedrálisnak” mondtak.

Ybl Miklós (1814–1891): Operaház (1875–84)

A romantika szobrászata

A szobrászatban megjelenik a politika és a historizmus; a szimbolikus ábrázolások a szabadsághoz, a nemzeti és történelmi témákhoz kapcsolódnak. A nemzet nagyjait (költők, tudósok, hadvezérek, államférfiak) emlékműszobrok örökítik meg. A fő és mellékalakok egyaránt fontosak, és mozdulataik szenvedélyes érzelmeket, indulatokat fejeznek ki.

A 19. század második harmadában megváltozik a szobrászat helyzete és szerepe. Az egyházi szobrászat egyre jobban háttérbe szorul, az új tendenciák inkább a síremlékszobrászat terén jelentkeznek. A világi panteonok eszmei programjában a nemzeti dicsőség, a kimagasló egyének jelentősége kerül megörökítésre, noha ilyen együttes már korábban is keletkezett, például a római Pantheonban, vagy a párizsi Panthéon és a londoni Westminster síremléksorozatában (jórészt 1780 és 1820 között). Tipikusan romantikus együttes a németországi Walhalla szobrászata, ahol szinte az egyetemesség igényével fellépő programban kapnak domináló helyet a német történelem és mitológia szereplői. Mellé állítható a müncheni Bavaria-szobor (1837-1848), amelynek közeli rokona a jóval későbben fel állított New York-i Szabadság-szobor.

A kor szobrászata a nemzethez és főleg a szabadságeszményhez való kötöttségével már eltávolodott a klasszika személytelen és többnyire időtlen tartalmától. A heroizálás minden területre kiterjedő igényével és a polgári társadalom különféle eszményeinek dicsőítésével kapcsolatos a köztéren elhelyezett emlékműszobrászat gazdag virágzása. Az eszmei igényen kívül a városrendezési szempontok is megkívánták egy nagyméretű szobornak hangsúlyt adó, léptéket megszabó szerepeltetését. Így válik a köztéri szobrászat az egész 19. század jellegzetes műfajává.

Néhány jeles alkotó, alkotás:

• Jean-Baptiste Carpeaux: Lány kagylóval
• Izsó Miklós: Búsuló juhász; Petőfi Sándor.; Széchenyi István
• Alexy Károly: Mátyás király

Francois Rude: A Háború géniuszának feje a Marseille-csoportról, 1835-36.

François Rude (1784–1855): Teknősbékával játszó nápolyi halászfiú (1831-1833)

Bartholdi (1834–1904): Szabadság-szobor

Izsó Miklós (1831–1875): Búsuló juhász (1862; márvány, magasság: 95 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

Izsó Miklós: Petőfi vázlat (1873; gipsz; Rimaszombat, Múzeum)

Stróbl Alajos (1856–1926): Anyánk (1892–1896; márvány, magasság: 161 cm; Magyar Nemzeti Galéria)

A romantika festészete

A festészetben előtérbe kerül a történelmi téma, az életkép, as festői elem hangsúlya, a fény-árnyék kontraszt, a drámai helyzetet, szenvedélyes, indulatos jelenetet. A festészetben a romantika nagy mesterei a szenvedély hőfokán felizzó érzelem sorsdöntő pillanatait mutatják be. Kitűnő példa rá Delacroix-tól A Szabadság vezeti a népet vagy Géricault-tól a hajótörés tragédiáját megjelenítő A Meduza tutaja. A táj az érzelem kifejezését segíti. Az alkotókat izgatja az orientalizmus (Kelet), a végtelen igézete; a rom is a hangulatkeltés egyik fontos eleme. A magyar romantikus festészet a nemzeti múlt sorsdöntő eseményeivel foglalkozik; összefonódik a historizmussal és az akadémizmussal.

Jeles alkotók, művek az európai festészetből:

• Hubert Robert (1733–1808): Pont du Gard (1787)
• William Blake (1757–1827): A napok őse (1794); Sátán a bukott angyalokkal beszél; Az ember/Ádám teremtése
• Caspar David Friedrich (1774–1840): A Remény roncsai (1823–1824); Krétasziklák Rügen szigetén (1818)
• Eugène Delacroix (1798–1863): A khioszi mészárlás; Algériai nők; Dante bárkája; A Szabadság vezeti a népet
• Théodore Géricault (1791–1824): Elmebeteg nő; Császári gárdatiszt; A Medúza tutaja
• Francisco de Goya (1746–1828): Szent Ferenc; Meztelen Maya; Felöltözött Maya; 1808. május harmadika (1814); Saturnus
• John Constable (1776–1837): Szénásszekér (1821); A salisbury katedrális; A búzamező
• William Turner (1775–1851): Eső; A Téméraire hadihajó utolsó útja; Koncert Petworth-ben
• John Martin (1789–1854): A harag napja (1853 k.)
• Philipp Otto Runge (1777–1840): Pihenés Egyiptomba menekülés közben (1805–1806); A művész szülei
• Pavlovics Brjullov: Báthori István lengyel király Pszkovot ostromolja 1581-ben

William Blake: Lady Macbeth (1812, olaj,vászon, 101,6 x 127; Tate Gallery, London)

Caspar David Friedrich: Mészsziklák a Rügenenen, 1818 Fa hollókkal (1822; olaj, vászon; 59x73,7; Louvre)

A vándor a ködtenger felett (1818 k.)

Théodore Géricault: A Medúza tutaja (1818)

Eugène Delacroix: A khioszi mészárlás (1824)

Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet (1830)

Eugène Delacroix: Algériai nők

John Constable (1776-1837): Salisbury katedrálisa (1825; olaj, vászon; 87.9 x 111.8 cm; Metropolitan Museum of Art, New York)

Turner: Gőzhajó hóviharban (1842; olaj, vászon; Tate Gallery, London)

Philipp Otto Runge: Reggel

Oldal: A Romantikáról
Gőzhajó hóviharban-William Turner :) - © 2008 - 2025 - nicike.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat